A mézecet készítése szorosan összefüggött a méhészettel. Mivel a méhészet a régi magyar világban rendkívül fejlett volt, hiszen a nádcukrot nem ismervén, a méz volt majdnem egyedüli forrása az édesítő anyagnak, érthető, hogy ez az ecet az Árpádok alatt nagyobb szerepet talált, mint később. Írott emlékek bizonyítják, hogy nemcsak a magyar királyok, főurak, főpapok foglalkoztattak egész községeket méztermeléssel, hanem maguk a városiak és falusiak is szorgalmasan tenyésztették a méhcsaládokat. Királyi méhésznek lenni nem volt utolsó foglalkozás! Az Árpádok alatt, többek között Pécsváradon (Baranya vm.) laktak királyi méhészek, az Anjouk idejében pedig a később elpusztult Bod-völgyében. A török hódoltság idején még inkább fokozódott a méztermelés, mert a törökök mézadót vetettek ki a lakosságra. De mézdézsmát vettek a királyok, fejedelmek, főurak, főpapok, kolostorok egyaránt az uradalmukhoz tartozó parasztságtól. Nagyon sok rendeletet olvashatunk a levéltárakban, amelyekben figyelmeztetik a tiszttartókat, hogy a mézdézsmát szigorúan hajtsák be.