A Németh Méhészet

Elsõsorban tájvédelmi körzetekbe, mindenfajta forgalomtól távoli, minél érintetlenebb helyekre vándorlunk, hogy ne csak finom, hanem a lehetõ legtisztább állapotú mézet tudjuk gyûjteni a kis mézgyûjtõkkel.
Méhészetünk elnyerte 2006-ban az Év Méhésze Díjat.

méhész munkaeszközök


A Dicsõ Múlt

Az ember és a méhek kapcsolata a történelem elõtti idõkig nyúlik vissza. A mézgyûjtést már egy 20 000 éves spanyolországi sziklarajzon is láthatunk. A méz a kõkorszak óta nemcsak édesítõszer, hanem különleges kultikus jelentõséggel is bír. Esküvõi ünnepségeken, temetéseknél, varázslásoknál tartósító- és fertõtlenítõ szerként egyaránt használták és a méz fontos gyógyszer-alapanyag is volt. Hippokrátész mézzel is gyógyított. A méh pedig a szorgalmat, a háziasságot, a takarékosságot, a jótékonyságot, a bátorságot, a kitartást, az éberséget és az ügyességet jelképezte.

A rómaiak mézbort, a kelták a mézsört készítették. Belsõ-Ázsiában a Stein Aurél által feltárt asztanai temetõ egyik aknasírja falfestményén méhkaptárt és méheket láthatunk. Az ótörök nyelvben a méhet "meh"-nek, a mézet "mer"-nek nevezik.

A méhészet õseink kialakulásának helyén és idején Eurázsiában rég elterjedt foglalkozási ág volt, a méh és a méz szavak egyaránt megvannak a kínai és a török nyelvekben. Kínai Évkönyvek szerint a kínaiak négyezer éve méhészkednek, de a Kárpát-medencében a honfoglalás elõtt is ismert mesterség volt a méhészet.

A honfoglalás után a keresztény hit elterjedésével egyre nagyobb szükség lett a méhviaszból való gyertyára, így írásos emlékünk a méhészetrõl már Szent István korából származik. 1019-ben Szent István a zalavári adományozólevélben meghagyja, hogy az apátságot méhészetében senki se háborgathassa és az apátságnak évenként tizenkét font méhviasz jár.

Méhkirálynô